Kérjük, forgassa el az eszközt
vagy váltson teljes képernyőre böngészőjében,
majd frissítse az oldalt!

Hírek

Magyar hagyomány hírei

Bikali hagyományok

A szilveszteréjszakai bált követően a lányok hazamentek, a fiúk pedig a lányos házakhoz újévet köszönteni. Főtt kolbásszal, pálinkával, borral, süteménnyel kínálták őket. Ötösével, hatosával mentek egy-egy házhoz. Ha valahonnan be tudtak szerezni egy harmonikát, olyankor énekelve adták elő jókívánságaikat.

Már reggel hét órától elindultak a gyerekek a keresztszülőkhöz, nagyszülőkhöz és rokonokhoz újévet köszönteni. Betanult versikéket adtak elő a keresztszüleiknél. Tőlük jutalmul pénzt kaptak.

Korábban a családtagok is köszöntöttek egymásnak újévet, később ez a szokás elmaradt.

A srácok egész nap lövöldöztek, így mentek újévet köszönteni. A lövöldözésnél az 1848-as forradalomból megmaradt pisztolyokat és nagy pincekulcsokat használtak. A pisztoly csövébe, illetve a kulcslyukba lőport, gyufafejeket raktak, és a házfalnak csapták. Ezzel jelezték, hogy egy fiú újévet köszönteni megy. Ez a szokás párhuzamban áll azzal a pogány hittel, amely szerint a durranás a rossz szellemek elűzésére szolgál.

Délfelé a testvérek és sógorok is útra keltek, hogy újévet köszöntsenek a rokonoknak. Ahová délben értek, ott ebédeltek. A felnőttek nem kaptak pénzt a köszöntésért. A gyerekek is csak addig, amíg iskolába jártak. A tizenkettedik életévüktől kezdve ebből a szempontból felnőttnek számítottak.

Január 6., háromkirályjárás-vízkereszt. Korábban nagyon fontos ünnep volt, de az első világháborút követően leginkább „elrontott ünnep”-ként emlegették. A gyerekek a rokonokhoz, esetlegesen a szomszédokhoz látogattak, és megkorbácsolták őket. Az ehhez tartozó mondóka a következő volt: „Szent három király, ne adj nekem ilyen keveset, / Ne adj nekem ilyen sokat, a seprűnyéllel.” (Heilig Drei König, gib mir nicht so wenig, / Gib mir nicht so viel, mit dem Besenstiel.)

Február 2., Gyertyaszentelő Boldogasszony. Ezen a napon figyelték az időjárást. A néphagyomány szerint ha a borz megpillantja az árnyékát, még negyven napig tart a tél.

Farsang. Az ünnep keddjén összegyűltek a pásztorok. Végigvonultak a falun, mindenütt bort, fánkot, babot, diót kaptak. Olyan sokat az utóbbiból, hogy később zsákszámra adták el. Nemcsak a házaknál ittak a pásztorok bort, otthonra is vihettek magukkal. Farsang estéjén batyusbált tartottak. A hajadonok, illetve legények és a házasok számára is külön rendeztek bált. Ki-ki a batyujában vitt magának vacsorát, amelyet a mulatság során fogyasztott el. A böjti időszakban húsvétig (hét hét) tilalmas volt bált rendezni, ezt szigorúan be is tartották.

Nagypénteken a harangok Rómába repültek. A nagyhét szombatján este jöttek vissza, ismét harangoztak. Amint meghallották a faluban, a gyerekeket elküldték „fákat rázni”. Minden egyes gyümölcsfához odamentek és megrázták, hogy sok termést adjon. Siettek egyik fától a másikhoz, hogy míg a harang szól, mindre sor kerülhessen.

Húsvét első napján a gyerekek a keresztszüleikhez mentek. Kaptak hat– tizenkét tojást. A tojásokat félig írták, félig csak színezték, később nyers tojást is adtak, amit el lehetett használni. A kisebbek kevesebbet kaptak, mint a nagyobbak. A gyerek utoljára ajándékra a bérmáláskor számíthatott, az utolsó osztály elvégzése után. Ezt követően már csak az esküvőre kaptak, ekkor azonban valami szépet, mert a keresztszülőknek kellett a legértékesebbet adniuk a vőlegénynek vagy a menyasszonynak.

Az utolsó osztály elvégzése után a gyerekek a szülőktől sem kaptak már ajándékot. A felnőttek közé sorolták őket. A családtagok sem ajándékozták meg egymást. A névnapokat sem tartották meg. Születésnapra sem ajándékoztak meg senkit, de ilyenkor azt főztek, ami az ünnepelt kérése volt.

Április 1- jét a bolondok napjának nevezik. E napon – különösen hajnalban – arra kellett ügyelni, nehogy valakit „áprilisba küldjenek”. Például azt mondták: „Müller szomszéd panaszkodik, hogy megdöglött a borjúja. Én láttam, és úgy néz ki, mintha éjszaka bennt lett volna egy kutya az istállóban.” Ha valaki ezt elhitte, és elment Müller szomszédhoz, hogy megnézze a borjút, kinevették és azt mondták: áprilisba küldték.

A május elsejét megelőző éjszakán a fiúk a lányoknak májusfát állítottak. Ez azt jelentette, hogy a fiú feleségül szeretné venni a lányt. Ha egy fiú haragudott egy lányra, májusfaállítás helyett kiemelte a nagykaput. Május elsején kora hajnalban biztosan tudta minden lány, hogy Heinrichje vagy Casparja szerelmet érez iránta vagy éppen haragszik rá.

Pünkösd a magyarországi németek körében nagyon fontos ünnep, már csak azért is, mert ezután kezdődik a földeken a nagy munka.

Június 29., Péter és Pál. Korábban ez a nap is az ünnepek sorába tartozott, de az utóbbi időben nem jellemző (nagyjából az 1930-as évektől kezdődően). Ezt ugyanúgy „elrontott ünnep”-nek nevezték, mint január 6-át (háromkirályok). Dolgoztak ezen a napon, de nem végeztek bármilyen munkát. Vagy meggyet szedtek, vagy az aratásra készültek. Mert: „Péter és Pál tönkreteszi (elrohad) a mag gyökereit.” (Peter und Paul macht dem Korn die Wurzel faul.)

Július 26., Szent Anna. E napon rendezték a katolikus hívek a búcsút. A vásárra szlovák árusok jöttek, akik árujukat a hátukon szállították. Korábban az effajta vásárokon csak cukorkát és más édességet lehetett kapni, később már bizsut, vágóeszközöket is. Este a fiataloknak bált rendeztek.

Októberben a falu egy magyar eredetű ünnepet ült meg. A magyarországi németek svábul nem is tudták megnevezni ezt az ünneplést, szüreti mulatságnak hívták. Ugyanúgy bíróval és bírónéval zajlott, mint a magyaroknál, de egy úgynevezett koronát készítettek. Ez szilárd alapból állt, amelyre szőlőfürtöket erősítettek (mint a magyaroknál), de a németek ezenkívül másfajta ősszel termő gyümölcsöket is kötöttek rá. Így például almát, körtét, szilvát, még sárgarépát is, zöldséget, káposztát. Ezt a koronát négy lány vitte a felvonulásnál.

A kukoricafosztás (tengerihántás) a földművesek őszi munkálatai közé tartozott. A kukoricát a földről a pajtába szállították. A munkához segítségül hívták a rokonokat és szomszédokat. A vendégeket dióval, szőlővel és borral kínálták.

Novemberben (általában a hónap második vasárnapján) került sor az evangélikusok búcsújára. Úgy bonyolították le, mint más német nemzetiségi településeken.

December 6., Mikulás-nap. A gyerekek ünnepe volt, az iskolában tartották, ahol egy kis édességet kaptak.

A disznóvágást a magyarországi németek maguk végezték. Évente általában öt disznót vágtak. A legtöbb családban hét–tíz fő jutott erre, mert a nagyszülők, szülők és gyerekek egy háztartást vezettek. A magyarországi németek tehát több disznót vágtak, mint a magyarok; fel tudták használni minden részét, olyanokat is, amelyeket a magyarok egyszerűen eldobtak. A húst és a kolbászt is jobban beosztják: a füstölt kolbászt, szalonnát és a sonkát nyáron fogyasztják el, amikor a legnehezebb munkát végzik.

Egy nap alatt két-három disznót fel tudnak dolgozni úgy, hogy vacsoraidőre a legtöbb tennivalóval készen vannak. A munkát azonban nem a család végzi egyedül, meghívják a rokonokat is. Mindenkinek megvan a maga feladata, amelyet minden disznóvágásnál otthon és meghívottként a rokonoknál is végez. Így gyorsan ment a munka. Este összegyűlt a szűkebb körű rokonság, és elfogyasztották a Wurstsuppét (disznótoros vacsora). A segítőknek egy kis kóstolót is csomagoltak, ahol gyerek volt, csomagoltak egy kisebb hurkát is. De ezeknek a gyerekeknek délelőtt, amikor a belet mosták, ott kellett lenniük. A belet összemérték a gyerek arcával, így állapították meg mekkora hurkát tud a gyerek megenni. Disznóvágáskor a szomszéd gyerekek nyársat dugtak egy kis versikével ellátva. A nyársat kolbászszal, hurkával és fánkkal tűzdelték teli. (Néhányan viszont hamut töltöttek a bélbe.)

December 28., aprószentek ünnepe. Ezen a napon a gyerekek a következő mondókával mentek korbácsolni, amiért süteményt kaptak:

„Friss és egészséges, jön az Újév, / Maradj(atok) egészségesek, míg újra jövök.” (Frisch und gesund. Neujahr kommt, / Bleib(t) gesund bis ich wiederkomm.)

December 31., szilveszter. Az óév utolsó napja, mindig bállal ünnepelték. Az új év kezdetéig táncoltak. Reggel hazamentek, illetve a fiúk a lányokhoz újévet köszönteni.

Az emberélet egyes fordulópontjait is szokások kísérik. A szülés után a leendő keresztanya az édesanyának levest (ebédet) hozott (Gevatterssuppe). Három napig főztek az anyára. (A szomszéd faluban lakó keresztanyának nem kellett ezt megtennie.) Első nap a menü a következő volt: borleves, sült hús, fánk (Derrkreppl), befőtt; a második napon: marhaleves, marhahús paradicsommártással vagy tormával, sütemény és befőtt; a harmadik napon: tyúkleves, tyúkhús és kuglóf vagy torta. Az ebédet nemcsak az anyának hozták, hanem az egész háznépnek. Ha tyúkot vágtak, az egészet az anyának és a családnak főzték meg. Ahol gyermek született, addig nem főztek, míg a Gevatterssuppéra sor nem került.

Az idők folyamán egyre több komát fogadtak, néha akár tizenhatot-húszat, általában azonban négy párat. Előfordult, hogy az anya már rég krumplit szedni volt, és még mindig hozták a keresztanyák az ebédet, azt ugyanis szigorúan betartották, hogy mindegyikük háromszor főz rá. Komának mindig rokonokat és jó ismerősöket hívott meg a bába. A keresztelőt csak az evangélikusok ünnepelték közös étkezéssel.

Télen (novembertől márciusig) az ifjúság a fonóba járt. A fiatalok csoportosulása (az úgynevezett Bransch) egykorú lányokból állt és három-négy idősebb fiúból. Minden este más házhoz mentek. (A fonó mindig a lányos házaknál volt!) Szombat este itt sem dolgoztak a bikali németek. A fiatalokat a gazda családja magukra hagyta. Bizony megesett egy és más, hogy egymás közt mulattak. Az idősek napirendre tértek a dolog felett mondván: mi is így csináltuk.

A fiatal asszonyok külön csoportot alkottak. Korábban kendert vagy gyapjút fontak, később már csak otthon ki-ki maga gyakorolta a népi mesterséget.

A németek lakodalma eltér a magyarokétól. Utóbbiak szombaton, vasárnap tartották, a németek ezen a napon soha. A szegényesebbeket, kisebbeket keddre szervezték, mert ilyenkor a hétfő elég volt az előkészületekhez. Egy nagy lakodalom előkészítéséhez több idő kellett, azt csütörtökön tartották. Szombaton mindennek vége volt, ekkorra már össze lehetett pakolni. A mulatság szokásos ideje két nap.

Nagy munkák idején nem volt szokás megszervezni, csak ősztől tavaszig, pontosabban farsangig. (Böjti időszakban tilos a mulatság.)

A németeké rendszerint délelőtt kilenc-tíz körül kezdődött. Általában nagy lakodalmat tartottak, sok vendéggel. A vendégeket a menyasszony és a vőlegény keresztszülei hívták meg.

A lakodalmas ház és a templom közötti szakaszon a vendégek borosüvegeket vittek magukkal és barátaikat borral kínálták. A templomból hazatérve a menyasszony, a vőlegény és a vendégek táncra perdültek, majd megebédeltek.

A magyarországi németek a lakodalom költségeit maguk állták, a vendégek nem segítettek be, mint a magyaroknál. Tyúkot a bikaliak nem vágtak, csak disznókat, borjút és bárányt. Tortát nem sütöttek, csak egyet a menyasszonynak. A vendégek a menyasszonynak vagy a vőlegénynek (aki meghívta őket) ajándékot adtak. A legdrágább ajándékot a keresztszülőktől kapták. Az ajándékokat kitáncolták (austanzen). Minden vendég táncolt egy sort a menyasszonnyal vagy a vőlegénnyel (aki meghívta), és ajándékát a menyasszony, illetve a vőlegény hátára akasztotta. Általában asztalterítőket, ágyneműt, ruhaneműt és anyagokat ajándékoztak. Az austanzen ceremóniája után a menyasszony átöltözött.

A bikali menyasszony tiszta feketét viselt. A magas, fehér koszorú zöld selyemlevelekkel, valamint világoskék és rózsaszín virágokkal volt díszítve. Virágcsokor helyett egy szál rozmaring és egy hímzett zsebkendő volt a menyasszony kezében.

A vőlegény úgy öltözött, mint ahogyan az más falvakban is szokás.

Az ajándékozást követően a menyasszony átöltözött, levette a koszorút, felkötötte a Schwäbchent. A menyasszony többször is (általában ötször) ruhát cserélt.

Másnap reggel a vendégek sok vidám játékot játszottak, például megfogták egymás kezét, és a többieknek azt kellett csinálniuk, mint amit az első tett. A fiatalok részt vettek a játékban, az idősek pedig velük együtt nevettek.

Az élet utolsó állomása a halállal érkezik. Abban a házban, ahol valaki meghalt, az órát rögtön megállították, s ez addig maradt így, míg az elhunytat el nem temették. A szobákban és a konyhában mindent fehérrel terítettek le: az ágyakat, az asztalt, a tükröt.

Útban a temetőhöz a legközelebbi rokonok követték a koporsót. A plébános és a tanító a tanulókkal a koporsó előtt haladtak.

A halottra a legszebb ruháját húzták fel. Ha egy lány halt meg, menyasszonyi koszorúját a fejére tették; ha egy fiú, vőlegényi csokrát a ruhájára tűzték. Csak a hajadonok viseltek halotti koszorút, amiről a keresztszülő gondoskodott. Ha a halott még nem volt házas, a keresztszülők állták a temetés költségeit is.

A gyászt szigorúan vették. Egy évig gyászoltak tiszta feketében. A gyerekeket is feketébe öltöztették. Ha valaki a lakodalma időpontját már kitűzte, amikor a családban valaki meghalt, megtartották a lakodalmat. Ezt követően ismét szigorúan gyászoltak.

Róhr Henrik és Schulteisz Anna esküvője (1950)

Sterner Gáspár és Laub Zsuzsanna, Laub Ádám és Sterner Krisztina esküvője (1957)

Percz Henrik és Hauzer Anna esküvője (1955)

Nagy Sándor és Dávid Ágnes esküvője (1963)
 
 

Renderelési idő: 0.032181024551392 másodperc.