Kérjük, forgassa el az eszközt
vagy váltson teljes képernyőre böngészőjében,
majd frissítse az oldalt!

Könyvesbolt

Ábel útján című könyv rendelési adatlapja

  • Egy sima oldal...1512, Vatikán. Michelangelo Buonarroti – a cinquecento korszakos zsenije – ebben az évben fogalmazza készre a római kereszténység szakrális központjának, a Sixtus-kápolna oldalfalainak és mennyezetének képi programját. Az eredmény: egyeduralkodói pozícióba és rangra emelt ószövetségi dogmarendszer, száműzött Krisztusság.  
    Ugyanebben az évben – miután a magyar származású Ajtósi Albert (ismertebb nevén: Albrecht Dürer) nem kis tettet végrehajtván a szekularizációt és az infernális erőket felerősítő humanizmust pályára állító reneszánsz kellős közepén (!) „A rózsafüzér ünnepe” című festményének keretei között a vatikáni krisztustalanítást „felügyelő”

    II. Gyula pápát és a machiavelliánus világi hatalmat jelképező I. Miksa császárt letérdepelteti a Világ Világosságaként éppen testet öltő szakrális uralkodó, az Egyetemes Megváltó elé – a Grünewaldnak soha sem nevezett, Németalföldön szolgálatot teljesítő titokzatos festő – Mathis Nithart – az aranyban pompázó Rómától alig több mint ezer kilométerre északra, egy kopott lepratelep közepén (vagyis a létező legsötétebb pozícióba alászállván) súlyos választ ad a Vatikán Üdvözítőt likvidáló „szándéknyilatkozatára”. 

     

    Miklósvölgyi János Ábel útján

    Szerző: Miklósvölgyi János
    Cím: Ábel útján
    Kategória: Szerves műveltség

    ISBN szám: 978-615-80352-5-5
    Formátum: B5
    Kötés típusa: Kemény kötés
    Terjedelem: 238 színes oldal oldal
    Ár: 4500 Forint

    Megjegyzés:

    A kosárba téve: 0 db