Kérjük, forgassa el az eszközt
vagy váltson teljes képernyőre böngészőjében,
majd frissítse az oldalt!

Publikációk, kutatások

A Pálos rend európai és újvilági expanziója2018-11-22 23:27:41

Összegzésképpen adjuk közre ezt a rövid, vázlatos tanulmányt, amely a pálosok terjeszkedésével, missziós vállalkozásaival foglalkozik.

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes­rend történetéről nagyszámú értekezés jelent meg ez idáig. Ám még ezekben az alapos ta­nulmányokban is csak itt-ott, elvétve találkoz­hatunk a pálosok európai és Európán kívüli terjeszkedésével kapcsolatos adatokkal, infor­mációkkal. Pedig a rend expanziója a kor iga­zi sikertörténetének számít.

Az 1310-es években Lőrinc általános perjel a pilisi Klastrompusztáról Budaszentlőrincre helyezte át a Pálos rend székhelyét. Majd 1381-ben itt helyezték el a Nagy Lajos által Ve­lencéből hozott Remete Szent Pál ereklyét. Ek­kortájt vette fel a rend az új nevét: Ordo Fratrum Sancti Pauli Primi Eremitae azaz Szent Pál Első Remete rendje. A szentlőrinci monostor lett a pálosok expanziójának kiin­dulópontja.

A XIV. század első felében a remeték a do­monkos barátokkal karöltve a Keleti-Kárpáto­kon túl élő kunokat térítették, nem nagy siker­rel. Valószínűleg ezen missziók alkalmával ki­sebb térítő csoportok eljutottak Kínába és Ja­pánba is.

Az első határon túli monostor alapítására az 1330-as években került sor. Amikor is Szlavónia déli részén (amely terület ekkor még nem tartozott a magyar koronához) egy Salamon nevű kereskedő Is­tennek tett fogadalom fejében, Szent Benedek tiszteletére mo­nostort építtetett, ahová rövide­sen pálosok költöztek be. Ezt az alapítást további nyolc követte a területen. A Szlavóniai terjeszke­déssel párhuzamosan folyt a horvátföldi és az erdélyi misszió, ez utóbbiról Pázmány Péter és újabban Darvas-Kozma József munkáiból tudhatunk meg so­kat.

1340-ben történt a rend német földi megtelepedése. A Rajna-vidék erdeiben, barlangjaiban szétszórva élő remeték ebben az évben határozták el, hogy egyesülve, egy közösséget alkotva folytatják addigi szent éle­tüket. Életüknek Remete Szent Pál és a ma­gyar pálosok szolgáltattak irányt adó példát, ezért két követet küldtek a budaszentlőrinci monostorba, hogy kérjék a Pálos rendbe való beiktatásukat. Az engedélyt megkapták, és öt év alatt 11 monostort építettek, ezek jelentős részét a 30 éves háború (1618 - 1648) alkalmá­val a protestáns svéd katonák rombolták le.

Az expanzió történetében kiemelkedő év volt az 1384-es, mert ekkor szerzett Lengyel­országban létjogosultságot a rend. Az alábbi esemény nyújtott erre alkalmat:

Ulászló opaliai fejedelem, aki korábban Nagy Lajos magyar és lengyel király (1342-1382) hűbérese volt, elhatározta, hogy egy csodatévő Szűz Mária képet Oroszországból a fejedelmi székvárosba, Opaliába hoz. Útköz­ben éjjelre a lengyelországi Czestochowa vá­rosában szállt meg. A képet pedig a helyi Szent Szűz templomába záratta éjjelre. Más­nap, mikor folytatni akarta útját, a képet se­hogy sem tudta elmozdítani a helyéről. Égi jel volt ez a fejedelem számára. Így otthagyta a képet a templomban, és melléje egy zárdát építtetett, amit a magyar pálosoknak ajánlott fel. Tette ezt abból a tiszteletből fakadóan, amit korábbi ura, Lajos király iránt érzett.

Az első pálosok a márianosztrai zárdából érkeztek az új lengyel kolostorba.

„Czestochowába zarándokolni annyit tesz, mint jó hazafinak lenni" - tartja a lengyel mondás. Többek között I. Sándor orosz cár is elzarándokolt már ide, és megcsodálta a templom szent képét, ami azóta is sok cso­dát művelt. 1655-ben például Gusztáv Adolf svéd király 12000 katonájával kezdte meg a meg­erősített pálos zárda ostromát, amit csak 370 ember, köztük 70 szerzetes védett. De szégyen­szemre nem tudta a kolostort be­venni. Ezt az eseményt is Szűz Mária pártfogásának és oltalmá­nak tulajdonították a helyiek. Hasonló csoda játszódott le a törökdúlás idején Visegrádon, amikor is  csak néhány márianosztrai szerzetes és a csekély számú várnép védte meg a Fellegvárat és az ott őrzött Szent Koronát a töröktől.

A czestochowai templom ma is fontos za­rándokhely, a főkapunál Szent István és Szent László, a kápolnában pedig Szent Imre herceg képei láthatóak. Krakkóban, Wielgomlynyben és még egyéb lengyel területeken is létesültek pálos rend­házak. A legutolsót 1727-ben alapította Lesnoban öt szerzetes. Külföldön Lengyelország­ban volt a legerősebb és a legszervezettebb a rend, ehhez az is hozzájárult, hogy a lengyel uralkodók igen bőkezűen bántak kedves szer­zeteseikkel. III. (Nagy) Kázmér lengyel király és családja is egy olyan templom­ban van eltemetve, amelyet a XV. században a pálosok vehettek át. Ez megtiszteltetés volt a rend számára, hiszen a lengyelek legnagyobb és legmegbecsültebb uralkodójának az emlé­két őrizhették így.

 

A szomszédos Ausztria 1414-ben fogadta be a pálosokat. A legjelentősebb monostort III. Frigyes császár alapította Bécsújhelyen 1459-ben. 1722-ben pedig Bécsben a Kálvária-he­gyen létesült egy újabb rendház.

Nem volt olyan szerzetesi közösség, amely­nek ne lett volna Rómában is háza. A pá­losok az Örök Városban az Üdvözítőnek szen­telt kis templomot birtokolták először, a város falain kívül. Majd 1454-ben V. Miklós pápa az általa alapított, Szent István első vértanúról elnevezett San Stefano Rotondo templomot adta nekik, amely mellett kolostort építtetett számukra. Az alapítás két latin nyelvű doku­mentuma: „Incorporatio ecclesiae Sancti Stephani Rotundi" (1454. V. 1.) és „Donatio conventui Paulinorum facta" (1454. VIII. 12.). A templom különleges, szakrális felépítésével, összefüggé­seivel Ritz Sándor és az építészettör­ténész Gerő László foglalkozott kimerítően, az 1960-as években.

A mohácsi vész következtében a magyar szerzetesek száma Rómában is csökkent. Majd XII. Gergely pápa a rendházat bezáratta, de I. Lipót 1669-ben újat nyittatott és Szent Prudentianak ajánlotta. Ettől kezdve ez a ko­lostor és templom lett a pálosok új római székhelye.

A XV. század végére az Ibér-félszigetre is el­jutottak a rend remetéi. Erzsébet, Lusitania ki­rálynője hívta be és telepítette le őket Villarelho barlangjaiban, Portugáliában. Fellelhető I. Katolikus Izabella spanyol királynő Magyar­országra írt meghívólevele, melyben a fölfe­dezet Újvilág megtérítésére pálos hitté­rítőket kér Fráter Tamás rendfőnöktől. Az újonnan érkezett szerzeteseknek Satobali vá­rosa lett a központjuk. Eleinte a Földközi-ten­ger partvidékén térítettek, majd amikor Pedro de Mendoza konkvisztádor 14 hajójával Dél-Amerikába indult, magával vitt 16 pálos re­metét is. Riachuelo (ma Buenos Aires) kikötő­jében szálltak partra, de a guarai indiánok el­lenállása miatt nem tudták megtartani a mai argentin főváros első alapítását. Így a hódítók fölhajóztak a La Plata és Parana folyókon és megalapították Corpus és Asuncion (a mai Paraguay fővárosa) városát 1536-ban. Ekkor már mindenütt a magyar pálosok szerepelnek az újonnan alapított városok és kolóniák első papjaiként. Számuk megközelítette a 300-at. Eljutottak Bolívia magas fennsíkjaira és a mai Peruba is. Itt találták szembe magukat Pizzaro katonáival. Pizzaro igyekezett a szerzeteseket kisebb szigetekre áttelepíteni, hogy ne zavar­ják az ottani spanyolok érdekeit. Az Újvilágban térítő pálosoknál (de az itt tevékenykedő egyéb katolikus közösségeknél is) bevett gyakorlat volt az indiánok tömeges keresztelése. Ezt nem csak térítő szándékkal végezték, hanem azért is, mert így a konkvisztádorok nem hivatkozhattak az indiánok mészárlásakor arra, hogy pogányokat és az ördög gyermekeit irtják.

Szinte az első felfedezésekkel egy időben indult meg a versengés a két új tengeri nagy­hatalom, Spanyolország és Portugália között a gyarmatokért. Végül a pápát kérték fel döntőbírául, hogy csillagászati koordináták alap­ján állapítsa meg a határvonalat a két gyar­matbirodalom között. A vatikáni levéltárban három ilyen határkijelölő pápai bulla találha­tó, és mindegyikben meg vannak említve a pálosok, mint akik földrajzi és csillagászati is­mereteik birtokában előkészítették a szerző­dést.

Pálosok nyomait fedezte fel Bér János, a li­mai San Marcos egyetem jezsuita tanára 1745-ben. Beszámolt arról, hogy az egyetem könyv­tárában számtalan magyar vonatkozású köny­vet és rovásírásos jegyzeteket talált. Különbö­ző forrásokból tudható, hogy a pálosok gyak­rabban használták a székely rovás egyik vál­tozatát írásra, mint a latin ábécét. Így rögzítet­ték az idegen szem számára nem kívánatos szövegeket. Itt fontos megjegyezni, hogy Paraguayban található egy hegy, melyet már egy 1559-re datált kézirat is Pálosok Hegye (Sierra de los Paulistas) néven ismer. Más források ugyan ezt a hegyet Cerro Polilla-nak (paulilla) hívják, melynek jelentése szintén „pálosok he­gye" (vagy hegysége). A hegy környékén számos barlang található, s ezek egyi­kében rovásírásos feliratokra bukkantak a magyar és paragua­yi kutatók. A történészek miután megvizsgálták a feliratokat, úgy vélték, hogy azokat magyar (szé­kely) rovásírással, magyar és (ritkábban) latin keveréknyelven rótták a falakra - feltehetően - a magyar remeték. Akik - mint a Pilisben - itt is barlangok mélyén éltek.

A dél-amerikai pálos írásbeli­ség egy jelentős része térkép for­májában maradt az utókorra. Az Asuncion-i egyetem mikrofilm­gyűjteményében szereplő térké­pek némelyikén is felfedezhető a „paulistas" (pálosok) név 1559-ből. A följegy­zések és térképek egy része az idők során ha­zakerült Magyarországra. Többek között a Vinland-térképek néven ismeretes, öt térkép­ből álló gyűjtemény is. Ezek egyike az ún. „Nagyszombati Vinland-térkép", ami egy IX. századi, feltehetően viking térkép XVI. száza­di másolata. Ezen a térképen az átmásolt rú­najelek mellett folyóírásszerű, magyar rovás­jelek is találhatóak. A térkép, itt most nem részletezendő, szövevényes „előélete" miatt, ugyanúgy bizo­nyítéka lehet egy normann - magyar kulturális kapcsolatnak, mint a dél-amerikai pálosok je­lenlétének. Az bizonyos, hogy a II. vi­lágháborút követően Svédországba került ez a jeles dokumentum.

A dél-amerikai pálosoknak 1560 táján vész nyomuk, helyüket spanyol ferencesek és kö­zép-európai jezsuiták (közöttük 20-30 ma­gyar) vették át. Az a tény, hogy erre az időre szűnik meg a kapcsolat a spanyol és így a dél-­amerikai pálosokkal, kapcsolatba hozható az­zal, hogy a Habsburg udvar 1551-ben ölette meg Martinuzzi Fráter Györgyöt, a híres dip­lomata pálos rendfőnököt. Aki életében tevé­kenyen felügyelte és segítette a rend terjeszke­dését.

Európában, Portugáliában Don Pedro ki­rály a többi szerzetesrenddel együtt a Pálos rendet is eltörölte. 1786-ban II. József vallási rendelete 37 pálos monostort szüntetett meg Magyarországon és a német területeken. Fri­gyes porosz király Lengyelország felosztása után a neki jutott lengyel részen ugyancsak megszüntette a rendet. II. Sándor orosz cár a fennhatósága alá tartozó lengyel területeken a krakkói és a czestochowai kolostorok kivéte­lével az összes rendházat feloszlatta. Több si­kertelen kísérlet után a XX. század elejére a Pálos rend újra feléledt. De 1949-ben a kom­munizmus első évei alatt Magyarországon is­mét feloszlatták, néhány kispap kivételével valamennyi pálos szerzetest internálták. Há­rom szerzetest, köztük Vezér Ferencet kivé­gezték. Ekkor adott engedélyt XII. Pius pápa arra, hogy a feloszlatott és üldözött rend ille­galitásban működhessen. Így az 1950-es évek elején magyar pálosok menekültek Ameriká­ba, és ott csatlakoztak a már korábban érke­zett lengyel pálosokhoz. Ma az Egyesült Álla­mok Pennsylvania államában a pálosok tart­ják fenn a Doyletown-i kegyhelyet, ahol az emigrációban élő magyarok 1958 óta zarándoknapokat tartanak. A rend magyarországi újjáalakulását 1989-ben engedélyezték, de legnépesebb kolostoruk most a lengyelországi Czestochowában található.

 

Irodalom:

Darvas-Kozma József, A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján, Csíkszereda, 2012.

Encyclopaedia Hungarica, Bagossy László (szerk.), Calgary, 1996.

Fehér Mátyás Jenő: Magyar pálosok nyomá­ban Paraguayban. In: Fehérné Walter Anna, Az ékírástól a rovásírásig, Buenos Aires, 1975.

Fehér Mátyás Jenő: A paraguayi pálosok ro­vásfeliratai. In: Fehérné Walter Anna, Az ékírástól a rovásírásig, Buenos Aires, 1975.

Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar közép­korból, Budapest, 1983.

Karcsú Antal Arzén: A szerzetesrendek egye­temes történelme, különös tekintettel a ma­gyar-, s erdélyországi szerzetesség jelen létál­lapotára, Pest, 1867.

Kisbán Emil: A magyar Pálos rend története, Budapest, 1938.

Kürcz Antal: A magyarországi Pálos rend tör­ténete, a legrégebbi időktől a mohácsi vészig (1215-1526), Budapest, 1889.

Libisch Győző: „Pálos rovásírás?" In: Turán, II/5. szám, 1999. október-november.

Puskely Mária: Szerzetesek, Budapest, 1990.

Szabó László: Magyar múlt Dél-Amerikában (1519-1900), Budapest, 1982.

Szepessy Géza: A „nagyszombati Vinland tér­kép", In: Fehér Mátyás Jenő (szerk.), Ősmagyarok és vikingek, Buenos Aires, 1974.

 

 

 

Netye Zoltán


Renderelési idő: 0.0097370147705078 másodperc.